Rólunk

A Baranya Megyei Harmonikásokért Egyesület 2017 óta működik. Az egyesület elsődleges célja a Baranya-megyei harmonika rendezvények szakmai és anyagi támogatása, a megyében amatőr, illetve professzionális szinten harmonikázók segítése, valamint a nép- és komolyzenei kultúra hirdetése.
Az egyesület számos, a megyében létre jött rendezvény támogatója, közreműködője. Szakmai
felelőse a Mohácsi Német Harmonikatábornak, amely minden év júniusában kerül megrendezésre. A tábor célja, hogy a tanév végén a gyerekek aktívan, hangszerrel a kezükben pihenjék ki fáradalmaikat, valamint megismerkedjenek a kamarazenélés örömeivel. Szintén szakmai munkájával járul hozzá a kétévente, Mecseknádasdon megrendezésre kerülő Sváb Nemzetiségi Harmonikás Találkozóhoz, ahol a német népzenei kultúrát mutatja be és örökíti tovább a harmonikás növendékeknek. Kétévente kerül megrendezésre Mohácson a Gász Mihály Emlékverseny.

Ezen az eseményen a megyében zeneiskolai keretek közt tanuló növendékek mérik össze tudásokat. Az egyesület itt is szakmai munkát végez. Idén már ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Pécsi Harmonika Fesztivál, melynek célja, hogy a megyében harmonikázni tanuló növendékeknek, az amatőr és professzionális szinten játszó harmonikásoknak, valamint a hangszert szerető embereknek tanulási és szórakozási lehetőséget teremtsen. A programok közt találunk komolyzenei kurzust, a hangszerhez kötődő előadásokat, egy egészen egyedi harmonika kiállítást, valamint egy nagyszabású templomi koncertet is. Az egyesület a fesztivál szakmai felelőse, szervezője. Az egyesület jelentős feladatot végez a hangszer népszerűsítése terén. Számos olyan műsoron vett részt az elmúlt években, ahol a harmonika sokoldalúságát volt hivatott bemutatni. A fent felsorolt rendezvényeken kívül aktív részese volt a Filharmonia Magyarország által rendezett ifjúsági koncert sorozatnak, ahol számos megye iskolásainak mutatta be „A harmonika világa” című műsorát.